Havi archívum: July 2013

Az ATV Start Plusz vendége Keserű György, az MTA Természettudományi Kutatóközpont igazgatója

2013 Jul 31.

Az MTA 5. alkalommal hirdette meg a Lendület programot
Az ATV Start Plusz vendégei Keserű György, az MTA Természettudományi Kutatóközpont igazgatója és Patócs Attila Balázs kutatóorvos.

A TTK munkatársai a NATURE CHEMISTRY folyóiratban közölték tudományos eredményeiket

2013 Jul 30.

Az MTA TTK Szerves Kémiai Intézet (SZKI) kutatói, Pápai Imre és Madarász Ádám, a NATURE CHEMISTRY folyóiratban ismertették tudományos eredményeiket.
Az “A frustrated-Lewis-pair approach to catalytic reduction of alkynes to cis-alkenes” című publikáció a magas impaktú (2012-ben IF: 21.757) folyóirat augusztusi számában jelent meg (Nature Chemistry 5: 718-723 (2013), doi:10.1038/nchem.1693).
A tanulmány egy magyar-finn együttműködés keretében kifejlesztett új katalitikus eljárásról számol be, mely első alkalommal teszi lehetővé alkinek hidrogénezését fémmentes katalitikus rendszerben.

Részletek:


NATURE CHEMISTRY

A Többet ésszel című rádióműsor vendége Kele Péter

2013 Jul 29.

Kele Péter, az MTA TTK Szerves Kémiai Intézetének tudományos főmunkatársa a műsor vendége. A beszélgetés apropóját az adja, hogy az idei Akadémiai Lendület program egyik nyertese. Olyan molekulákat kutat, amelyek az élő szervezetekben lévő sejteken képesek reakcióba lépni a biológiai anyagokkal és ezzel képesek megjelölni azokat.

A riport meghallgatható:

KlubRádió
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20130725/klub20130725-125856.mp3  (~9 perctől) (2013.07.25-13:08 (hossza: 21 perc))

Őssejt az orvoslásban

2013 Jul 29.

Riport hallható Madarász Emília idegi sejtbiológus, Boda Zoltán igazgatóprofesszorral és egyik betegével, Sarkadi Balázs (MTA TTK MFI) kutatóorvos, akadémikussal.

A riport meghallgatható:

Kossuth Rádió
http://hangtar.radio.hu/share-1-20130725_143200#!#2013-07-25 (2013.07.25-14:32 (hossza: 25 perc))

Talajvíz-szennyezettséget figyelő rendszert fejlesztenek hazai kutatók

2013 Jul 22.

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet, (MFA) és a magyar tulajdonú Weszta-T Kft. szakemberei hazai forrásból valósítják meg a talajvíz olajszennyezettségének gyors és olcsó kimutatását, valamint folyamatos figyelését. A rendszerrel megelőzhetők az ipari és természeti katasztrófák, gyorsítható a kármentés.

A teljes cikk itt olvasható:

http://infovilag.hu/hir-27737-talajviz_szennyezettseget_figyelo_rendsz.html

Megjelent: 2013. július 19.

A teranosztika térnyerését támogató nanorészecskék

2013 Jul 22.

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetében (MFA) egy nemzetközi projekt keretében speciálisan rendezett nanorészecske-klaszterek létrehozásán dolgoznak a kutatók. Az eredményeket az egyik legdinamikusabban fejlődő orvostudományi ágazat, a teranosztika széles spektrumában is hasznosíthatják. A nanoanyagok láthatatlan parányi méretű rétegek, szálak, szemcsék formájában teszik kényelmesebbé személyes tárgyaink használatát, vagy segítenek az egészségünk megőrzésében.

A teljes cikk itt olvasható: http://bonline.hu/cikk/99016/

Megjelent: 2013. július 20.

Önszerveződő nanorészecskék segíthetik a teranosztika térnyerését

2013 Jul 17.

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetében egy nemzetközi projekt keretében speciálisan rendezett nanorészecske-klaszterek létrehozásán dolgoznak a kutatók. Az eredményeket az egyik legdinamikusabban fejlődő orvostudományi ágazat, a teranosztika széles spektrumában is hasznosíthatják. A nanoanyagok láthatatlan parányi méretű rétegek, szálak, szemcsék formájában teszik kényelmesebbé személyes tárgyaink használatát, vagy segítenek az egészségünk megőrzésében.

A teljes közlemény itt olvasható: news4business.hu

 Megjelent: 2013.07.16

”HOT TOPICS” KÖZLEMÉNY

2013 Jul 08.

A Science Letter „Hot Topics”-ként ismertette az MTA Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Anyag- és Környezetkémiai Intézet (AKI) kutatói, Fodor Csaba, Bozi János, Blazsó Marianne és Iván Béla által egy OTKA pályázati kutatás keretében a poli(N-vinil-imidazol) termikus stabilitására, bomlására és a bomlási mechanizmusára kidolgozott új eredményeit, amely a polimer kutatások területének eredeti kutatási eredményeket közlő vezető folyóiratában, a Macromolecules-ban (2012; 45:8953-8960) jelent meg.

Részletek