Havi archívum: July 2014

Egyedülálló eszközt fejlesztettek magyar kutatók

2014 Jul 29.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézet és az MTA Természettudományi Kutatóközpont kutatói olyan módszert dolgoztak ki, amely új emberi fehérje- és enzimfunkciók felfedezéséhez vezethet. A bioinformatikai eszköz a sejtek életfunkcióit károsító folyamatok elleni védekezést segítheti.

A Vértessy Beáta (MTA TTK, Enzimológiai Intézet és BME, Alkalmazott Biotechnológiai és Élelmiszertudományi Tanszék) és Grolmusz Vince (ELTE Természettudományi Kar, Matematikai Intézet) által közösen vezetett munkában a kutatók létrehozták a „Metagenomikai Teleszkópot”, azaz egy olyan bioinformatikai eszközt, amelynek segítségével egyes enzim-családokból kiindulva [...]

Rangos nemzetközi elismerés Gyulai József akadémikusnak

2014 Jul 18.

Az ion-anyag kölcsönhatás konferenciasorozat, a Recent Developments in the Study of Radiation Effects in Matter (REM) nemzetközi szervezőbizottsága az általa adományozott ezüst emlékérmet életműve elismeréséül idén Gyulai Józsefnek, az MTA rendes tagjának ítélte oda. Az akadémikus az elismerést a konferenciasorozat budapesti rendezvényén vette át.

Az ionizáló sugárzások és az anyagkölcsönhatás aktuális elméleti és gyakorlati problémáinak megvitatására egy-két évente megrendezett nemzetközi konferenciafolyam idei, sorrendben hetedik rendezvényét az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete szervezte. A rangos tudományos [...]

A következő három évben is segítik a döntéshozókat az MTA elnöki bizottságai

2014 Jul 17.

Lovász László, az MTA elnöke felkérésére folytatják munkájukat a Magyar Tudományos Akadémia elnöki bizottságainak korábbi vezetői. Tudományos igényű válaszokkal segíteni a döntéshozókat, valamint erősíteni a külhoni magyar tudósokkal való együttműködést – egyebek mellett ez a legfontosabb feladata annak a négy akadémiai testületnek, amely az MTA elnöki bizottságaként végzi munkáját. A Magyar Tudományos Akadémia májusi, 185. közgyűlését követő tisztújítási folyamat részeként Lovász László az elnöki bizottságok jelenlegi vezetőit kérte fel a testületek vezetésére.     A Közoktatási Elnöki [...]

Ez már a huszonegyedik század

2014 Jul 17.

Az elektronika és informatika ötvözése a biológiával olyan izgalmas tudományos és technológiai irány, mely a modern orvoslás új technikáit alakítja ki. Az új irányhoz szükséges molekuláris bionika képzés Magyarországon 2008-ban, először a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán indult el a mérnök informatikus alap- és mesterképzés mellett. A karon folyó munkáról Szolgay Péter dékánt kérdeztük.

Az elméleti oktatás mellett mekkora hangsúlyt helyeznek a gyakorlati képzésre és a labormunkára?
– Sok pályázaton veszünk részt, ennek köszönhetően [...]

Codol-díj az európai szociálpszichológia fejlődését szolgáló tevékenységéért

2014 Jul 17.

Codol-díj az európai szociálpszichológia fejlődését szolgáló tevékenységéért

Prof. László János, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos tanácsadója Jean Paul Codol-díjat vehetett át az európai szociálpszichológia fejlődését szolgáló tevékenységéért 2014. július 11-én, Amszterdamban. A díjat az European Association of Social Psychology háromévente adományozza az arra érdemeseknek. A díjról további információkat itt olvashatnak.

A díjátadásról készített videó laudációja a következő:

“Az általa kidolgozott narratív szociálpszichológia jelentős befolyást gyakorol a magyar, az európai és az [...]

Akadémiai kutató cikke a kémiai tudomány rangos folyóiratában

2014 Jul 09.

Az óriási ipari jelentőséggel bíró homogén katalitikus folyamatok elméleti tervezhetőségét összegezte az egyik legrangosabb kémiai folyóiratban, a brit Chemical Society Reviews különszámában egy magyar-spanyol-indiai kutatócsoport. Magyar részről Stirling András (SZKI), az MTA Természettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója vett részt a legfrissebb eredmények összefoglalásában, amelyek közül számos az akadémiai kutató közreműködésével született.

Teljes cikk itt olvasható: http://mta.hu/mta_hirei/akademiai-kutato-cikke-a-kemiai-tudomany-rangos-folyoirataban-134693/

Megjelent: MTA hírei, 2014. július 9.

További megjelenések

Magyarok a kémiai kutatások élvonalában

Megjelent: Richpoi Hírek, 2014. július 9.

Száznyolcvannyolcan nyerték el idén a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat

2014 Jul 04.

A PhD-fokozat megszerzése utáni, kiemelkedően fontos kutatói életszakaszban támogatja a tudományos pálya iránt elkötelezetteket a Magyar Tudományos Akadémia által majd két évtizede alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíj. A jelentős eredményeket elért, 45 évesnél fiatalabb kutatók közül idén 188-an pályáztak eredményesen a támogatásra. Az ösztöndíj odaítélését tanúsító oklevelet szerdán, a “Bolyai-napon” vehették át az Akadémia elnökétől az MTA Dísztermében.

 Az MTA Természettudományi Kutatóközpont nyertes pályázói:

Bálint Szabolcs (AKI),  Kémiai tudomány

Domján Attila (SZKI), Kémiai tudomány

Feczkó Tivadar (AKI),  Anyagtudomány és technológia, Metallurgia

Gaál Zsófia [...]

Minden gyerek otthon lehet a neten egy új weboldallal

2014 Jul 02.

Élményszerűen is biztonságossá tehető az internet a UPC új kezdeményezésével

Az internetszolgáltatók honlapjáról letölthető díjmentes szűrőszoftverek mellett mától egy új weboldal is segít abban, hogy a gyerekek könnyedén elsajátítsák az élményteli, tudatos és biztonságos internetezés alapjait.

Dr. Csépe Valéria professzor, (AKK) az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke is hasonló álláspontot képvisel – bátor vállalkozásnak tartja az Otthon a neten kezdeményezést, amely otthonként kezeli a világhálót: „Az információk, érdekességek kincsesbányáihoz, az elme kinyílását valóban segítő tartalmakhoz való [...]

„A Lendület segít megvalósítani a fiatal kutatói nemzedék tudományos elképzeléseit”

2014 Jul 01.

Új anyagok előállítását és az anyagok új fizikai jelenségeken alapuló működési elvének feltárását, valamint az ezeken alapuló nanoelektronikai eszközök megvalósíthatóságának bizonyítását tervezi a Magyar Tudományos Akadémia kiválósági pályázatán nyertes Tapasztó Levente fizikus (MFA), aki az MTA Természettudományi Kutatóközpontban alakíthat lendületes kutatócsoportot.

A teljes hír itt olvasható: http://mta.hu/mta_hirei/a-lendulet-segit-megvalositani-a-fiatal-kutatoi-nemzedek-tudomanyos-elkepzeleseit-134634/

Megjelent: MTA hírei, 2014. június 30.

Akadémiai kutató a legidézettebb tudományos szerzők listáján

2014 Jul 01.

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, Simon István, az MTA doktora (EI) is szerepel a legtöbbet idézett kutatók listáján, amelyet a világ tudományos tevékenységét vizsgáló, többek között a Web of Science adatbázist is fenntartó Thomson Reuters állított össze a 2002 és 2012 közötti időszakban megjelent tanulmányok alapján. Az összeállításba Simon István mellett Csabai István, az MTA doktora (ELTE), valamint Ferdinandy Péter, az MTA doktora (SE) is bekerült.

A teljes hír itt olvasható: http://mta.hu/allasok/akademiai-kutato-a-legidezettebb-tudomanyos-szerzok-listajan-134650/

Megjelent: MTA hírei, 2014. [...]