Kallo_Denes1_kicsi
  |   Küldés emailben

Elhunyt Prof. Dr. Kalló Dénes az MTA TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézetének önkéntes tudományos tanácsadója

2017. március 23-án, életének 86. évében elhunyt Prof. Dr. Kalló Dénes, vegyészmérnök, a heterogén katalízis nemzetközileg elismert, tudós kutatója és oktatója.

Kalló Dénes diplomáját a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerezte. 1953-tól 1956-ig a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet Szerves Kémiai Osztályán, illetve az Egyetem Szerves Kémiai Tanszékén nagynyomású katalitikus eljárásokkal foglalkozott. 1956-ban kezdte aspirantúráját a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutató Intézetében (MTA KKKI) Schay Géza akadémikus vezetésével. Kandidátusi értekezését „n-Butén reakciók tanulmányozása aluminoszilikát-katalizátorokon” címmel 1962-ben védte meg. 1964-65-ben a Müncheni Egyetem Fizikai Kémiai Intézetében dolgozott Schwab professzor irányítása mellett. Katalitikus kutatásai folytatásaképp leginkább zeolitokon végbemenő szénhidrogén-átalakulások kinetikájának és mechanizmusának felderítésével foglalkozott. MTA doktori értekezését 1979-ben védte meg. Foglalkozott továbbá természetes zeolitok környezetvédelmi alkalmazásával.

Munkájáról mintegy 130 cikkben és könyvfejezetben számolt be. Nevéhez 13 szabadalom fűződik. 5 könyvnek volt társszerkesztője, illetve társszerzője. Közreműködése nélkül nem jött volna létre a hazai katalízis tudomány kiemelkedő teljesítménye, a „Heterogén Katalízis” című 1966-ban megjelent könyv, melyet később angolul is kiadtak. Nyugdíjazásáig, 1996-ig, az MTA KKKI Szénhidrogénkatalízis Osztályának vezetője, majd az Intézet tudományos tanácsadója volt. Mintegy 40 éven keresztül rendszeresen tartott előadásokat a Veszprémi Egyetememen. 1982-ben lett a Veszprémi egyetemen címzetes egyetemi tanár, 1983-ban Akadémiai-díjat kapott, 1985-ben a Munka Érdemrend Arany Fokozatát nyerte el, 1995-ben az MTA neki adományozta a Varga József-emlékérmet, 1999-ben lett a Veszprémi Egyetem díszdoktora. Az MTA Kémiai Kutatóközpont 2006-ban a „Pro arte chimica” díjjal ismerte el munkásságát.

Halála nagy veszteség a zeolitkutatás, a katalízis és az egész kémiai tudomány számára.