|   Küldés emailben

„Nagy megtiszteltetés és kemény munka” – Lovász László elnökjelölti koncepciója 2017–2020-ra

Fiatalítás, női akadémikusok, kutatóintézet-hálózat, országos kutatási programok, kormány- és nemzetközi kapcsolatok, társadalmi szerepvállalás – az mta.hu teljes terjedelmében közli az akadémikusoknak és a nem akadémikus közgyűlési képviselőknek korábban már megküldött elnökjelölti koncepciót (Lovász László elnökjelölti koncepciója itt olvasható)

Lovász Lászlót 2014-ben választották az MTA elnökévé. Az MTA Jelölőbizottsága az elektronikus közvélemény-kutatás és a tudományos osztályok javaslatai alapján idén egyedüli jelöltként őt javasolta az elnöki tisztségre a 2017–2020 közötti időszakra, azaz egy második hároméves ciklusra. Lovász László vállalta a jelölést, a választás május 9-én lesz, az Akadémia éves közgyűlésén. A másik két vezetői pozícióra is a jelenlegi vezetőket javasolta a Jelölőbizottság, szintén egyedüli jelöltként: a főtitkári tisztségre Török Ádámot, főtitkárhelyettesnek pedig Barnabás Beáta Máriát. Török Ádám főtitkárjelölti koncepciója itt olvasható.

Forrás: mta.hu