mandity_fit_280x10000_kicsi
  |   Küldés emailben

Mándity István az MTA Lendület programjának idei egyik nyertese, kutatását az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában kezdi meg

22 újabb Lendület-kutatócsoportot alapít a Magyar Tudományos Akadémia. Az MTA Lendületet Lendület programjának célja a külföldön dolgozó tehetséges kutatók hazahívása, illetve a magyarországi kutatóhelyeken tudományos munkát végző tehetségek itthon tartása valamint, hogy erősítse az MTA kutatóhálózatának nemzetközi versenyképességét.

Az MTA 5 évre szóló támogatást nyújt a nyerteseknek. Az idei pályázati felhívásra 96-an jelentkeztek. Közülük 22 fiatal kutató kezdheti meg tudományos munkáját a program keretében. Heten az önálló kutatói pályájukat kezdő, jellemzően 38 év alatti, kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, ígéretes fiatal kutatók számára kiírt Lendület I. támogatásával, közülük hárman külföldről térnek haza. A már sikeres önálló kutatói pályát folytató, jellemzően 35–45 év közötti, nemzetközileg is elismert, tartósan kiemelkedő és növekvő teljesítményű vezető kutatóknak kiírt Lendület II. keretében pedig tizenketten alakítanak új kutatócsoportot, közülük hárman külföldről térnek haza. Az idei 22 új kutatócsoporttal együtt egyébként eddig összesen 143 Lendület-kutatócsoport alakult.

Mándity István gyógyszerész célja olyan mesterséges transzporterek létrehozása, amelyekkel ioncsatorna-defektusok, onkológiai és központi idegrendszeri kórképek válhatnak kezelhetővé. Az élő szervezet működésének befolyásolásában az ionoknak döntő szerepük van. Ezek sejten belüli és sejten kívüli mennyiségének szabályzásában döntő szerepük van az iontranszportereknek és -csatornáknak. Több betegség hátterében az ionháztartás zavara tapasztalható. Ilyen betegség a cisztás fibrózis, mely esetén genetikailag kódolt kloridcsatorna okoz problémát. Ugyanakkor onkológiai elváltozások esetén is kimutatható a kloridion-háztartás zavara, illetve egyes onkológiai elváltozások kezelhetők mesterséges kloridtranszporterekkel. Kloridion sejten belüli koncentrációjának befolyásolásával a központi idegrendszer működése is módosítható, a manapság ismert altató és nyugtató szerek is ilyen módon hatnak. A kutató az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában olyan mesterséges kloridtranszportereket kíván létrehozni, amelyek a fehérjékhez hasonlatos tulajdonságokat mutatnak. Így alkalmazhatóak lehetnek cisztás fibrózis és egyes onkológiai esetek kezelésében, valamint vizsgálhatók lesznek onkológiai és központi idegrendszeri betegségek patomechanizmusai is.

További információk a Lendület program további nyerteseiről az MTA.hu honlapján érhetők el.