Akadémiai Kiadó Nívódíja

Az Akadémiai Kiadó első alkalommal 1974-ben jutalmazta kiadói Nívódíjjal a kor legjelesebb hazai tudományos munkáit. Az azóta eltelt harminchét év bizonyította, hogy a szándék helyes volt, hiszen a kezdeményezésből hagyomány lett, miközben a cél ma is ugyanaz: elsősorban erkölcsi elismerésben részesíteni a közelmúlt legszínvonalasabb tudományos kiadványait és szerzőiket.

A díjazottak évről évre a tudományos osztályok jelölései alapján a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott és a kiadó gondozásában megjelent művek közül kerülnek ki. A díjat az MTA Könyv – és Folyóirat-kiadó Bizottságának elnöke és a kiadó igazgatója adja át A  magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat keretében.

2013-ban a díjat László János (KPI), a “Történelem-történetek. Bevezetés a narratív szociálpszichológiába” c. könyvéért kapja.

2013-10-28T10:39:26+00:00 2013. október 28.|Aktuális hírek|
X