Akadémiai támogatás a Fulbright-ösztöndíjakhoz

Az amerikai és magyar kutatók közti tudományos együttműködést segíti az MTA és a Fulbright Commission elnöke által 2016. március 23-án  aláírt kétoldalú egyezmény.

Az új megállapodás további akadémiai kutatókat segít majd hozzá a nagy presztízsű amerikai ösztöndíj elnyeréséhez, illetve hozzájárul az amerikai kutatók és oktatók munkájának költségeihez az akadémiai kutatóhálózatban. A Magyarországon is több mint 30 éve működő, világszerte sikeres Fulbright-programmal való akadémiai együttműködés évek óta bővül, a most aláírt megállapodás már a 2016-ban az MTA intézményeiben kutató és onnan pályázó kutatókra is érvényes. A támogatáshoz nem szükséges külön pályázatot benyújtani, az érdeklődő akadémiai kutatók Fulbright-pályázatuk benyújtásával jelentkezhetnek a közös programra.

A Fulbright Bizottság és a Magyar Tudományos Akadémia között  aláírt együttműködési szerződés szerint az MTA kutatói hálózatának tagjai Fulbright kutatói ösztöndíj elnyerése esetén az alábbi anyagi támogatásban részesülhetnek az MTA-tól: egy retúr repülőjegy Magyarország és az USA között, valamint a szállásköltség megtérítése, amennyiben az amerikai szállásadó számlát tud adni az MTA nevére és címére. A Fulbright – MTA közös ösztöndíjáról bővebben itt olvashat.

Forrás: mta.hu, 2016.04.04.

2016-04-06T11:29:49+00:00 2016. április 6.|Aktuális hírek|
X