Kettős siker Oroszországban

Szentpéterváron, 2018. február 26. és március 2. között rendezték meg az Orosz Kemometriai Társaság által kétévente szervezett Winter Symposium on Chemometrics találkozót, idén már 11. alkalommal. A konferencián öt kutató képviselte a hazai kemometriai közösséget, akik közül hárman az MTA TTK munkatársai: Héberger Károly (AKI), Rácz Anita (AKI) és Bajusz Dávid (SZKI). A kutatók két előadást tartottak és egy posztert mutattak be, amelyek változatos területeket fedtek le a 2016-ban elnyert OTKA (K_16) és a 2017-ben elnyert KH (Jelentős nemzetközi hatású eredményeket elért kutatócsoportok támogatása) pályázataik alapján folytatott kutatási eredményekből.
Bajusz Dávid szóbeli előadásban foglalta össze a molekuláris, kölcsönhatás és metabolomikai ujjlenyomatok, valamint hasonlósági metrikák kemometriai elemzésével kapcsolatos eredményeket, míg Rácz Anita a metabolomikai ujjlenyomatok kemometriai elemzéséről készített egy részletesebb posztert, ezzel is támogatva az említett előadást. A bemutatott előadás nagy sikerére és a poszter iránt mutatott nagy érdeklődésre való tekintettel a konferencia erre kijelölt bizottságai Bajusz Dávidot a legjobb fiatal előadói díjjal, Rácz Anitát pedig legjobb poszter díjjal jutalmazták. A díjazás magában foglal egy koppenhágai kemometriai konferencián (Copenhagen School of Chemometrics 2018) való részvételi lehetőséget, így májusban a fiatal kutatók ismét közösen képviselhetik az MTA TTK-t.

A bemutatott munkákról bővebben a következő publikációkban olvashatnak:
A. RÁCZ, F. ANDRIC, D. BAJUSZ, K. HÉBERGER (2018): Binary similarity measures for fingerprint analysis of qualitative metabolomic profiles. Metabolomics, 14:29. https://link.springer.com/article/10.1007%2Fs11306-018-1327-y

D. BAJUSZ, A. RÁCZ and K. HÉBERGER (2015): Why is Tanimoto index an appropriate choice for fingerprint-based similarity calculations?
Journal of Cheminformatics, Vol. 7:(1) paper 20. 13 p. http://www.jcheminf.com/content/7/1/20

2018-03-28T08:24:11+00:00 2018. március 19.|Aktuális hírek|
X