Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

A jelölőbizottság előterjesztését Vizi E. Szilveszter, az MTA rendes tagja, a testület elnöke ismertette a jelenlévőkkel. Az Akadémia huszadik elnökévé a voksok 61,8 százalékával Lovász Lászlót, főtitkárává 60,1 százalékkal Török Ádámot, főtitkárhelyettesévé pedig 56,2 százalékkal Barnabás Beáta Máriát választották meg.

 Az élettudományi alelnök a voksok 70,2 százalékát kapó Freund Tamás, a társadalomtudományi alelnök Vékás Lajos 57,1 százalékkal, a természettudományi alelnök pedig 67 százalékos támogatottsággal Szász Domokos lesz a következő három évben.

 Az Akadémia főállású vezetői az MTA elnöke, főtitkára és főtitkárhelyettese, akiket a Közgyűlés három évre a hazai akadémikusok közül választ meg. Ugyancsak három évre választják meg az Akadémia három alelnökét. Az elnök irányítja az MTA tevékenységét a Közgyűlés döntéseinek és határozatainak megfelelően, az Alapszabályban meghatározott módon, továbbá képviseli az Akadémiát, a központi költségvetési fejezet tekintetében a fejezetet irányító szerv vezetője, az MTA vagyona tekintetében pedig gyakorolja az Akadémiát megillető tulajdonosi jogokat.

 Az MTA Közgyűlése a tudományos osztályok jelölései alapján az Akadémia Doktori Tanácsának tagjává választotta, Czigler Istvánt, az MTA doktorát.

 A teljes hír itt olvasható:http://mta.hu/mta_hirei/lovasz_laszlo-a-magyar-tudomanyos-akademia-uj-elnoke-134141/

Megjelent: MTA hírei, 2014. május 6.

2014-05-06T14:37:36+00:00 2014. május 6.|Aktuális hírek|
X