Valóságos kincsesbánya

Valóságos kincsesbánya– Öt különböző kutatóintézet költözött az új központba

Öt különböző kutatóintézet költözött az új központba, amelyet megnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök és Pálinkás József egy gombnyomásra indított el. A Természettudományi Kutatóközpont egyike annak a tíz kutató központnak, amelyek az Akadémia elnöke által kezdeményezett program keretein belül jöttek létre 2012-ben.

 Megépült a TUDOMÁNY Fellegvára, amely egy világszínvonalú létesítmény.

A Magyar Tudományos Akadémia, Új Természettudományi Kutatóközpontja, kutatóink, tudósaink megbecsülését is jelenti, ahol a legkülönbözőbb területeket és iparágakat érintő kutatásokat folytathatnak kutatóink. Az 500 kutatónak otthont adó központ építését az állam, mintegy 9,5 milliárd forinttal támogatta. (vissza nem térítendő)
Az intelligens épület, energetikai besorolása “A” kategória, vagyis ennél már csak az “A+”, a passzívház minősül jobbnak. A környezettudatosan megépített kutatóközpont évtizedekre meghatározza a magyar kutatók munkáját és eredményességét, amely hosszútávon gazdaságélénkítő szereppel is bír, túl azon, hogy növeli az ország versenyképességét is. A Valóságos Kincsesbánya mindezekről 2 epizód keretében számol be.

 http://www.youtube.com/watch?v=W6hsQL-azzo  2013. 7. epizód

http://www.youtube.com/watch?v=aHCvAsPmUPA  2013. 11. epizód

Megjelent: DUNA TV, 2013.12.29. 09:22

A kutatás, a tudomány, az innováció életünk része, bár olykor azt gondoljuk mindezekről, hogy érthetetlen és különleges dolgokról van szó. Pedig nem! Gondoljunk csak a gyógyszeriparra, a környezetiparra, vagy éppen az energia szolgáltatás céljából gyártott és a háztartásokban használt innovációkra, amelyek később egy-egy iparág jövőjét is képesek meghatározni. A műsor mindezek értékelésére és megértésére helyezi a hangsúlyt, továbbá a “Tudomány” napjával összefüggésben azokat a fiatal tehetségeket szólaltatja meg, akik az ifjú koruk ellenére, már ma a kutatás és fejlesztés elkötelezettjei, és nem utolsó sorban a társadalom megsegítése érdekében kívánnak majd élni és dolgozni. Akik a magyar szellemi értéket támogatják, és fiataljainkat felkarolják, azok biztosak abban, hogy a befektetés nem hiábavaló.

http://www.youtube.com/watch?v=LCu0Qgw8UbI  2013. 12 epizód

Megjelent: DUNA TV, 2013.12.30. 08:43

Természettudományi Kutatóközpont új épülete.

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/7424,Valosagos_Kincsesbanya

A filmet készítette: Valóságos Kincsesbánya www.valosagoskincsesbanya.com

Készült: 2013. november 15-18.

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/7735,Valosagos_Kincsesbanya_II

A filmet készítette: Valóságos Kincsesbánya www.valosagoskincsesbanya.com

Készült: 2013. november

2014-03-04T09:33:07+00:00 2014. január 6.|Aktuális hírek|
X